2009. január 26., hétfő

Fekete Lacinak elege van a főzőshow-ból



Sok kritika érte Fekete Lászlót Hal a tortán-beli viselkedése miatt. Az erősember azonban azt állítja, csupán azokat az ételeket utasította vissza, amelyek valóban ehetetlenek voltak számára.

Laciról köztudott, sőt A sztárok a fejükre estek forgatása előtt ő maga is beszélt róla, hogy tulajdonképpen egyedül az éhezés tudja kihozni a sodrából, de az viszont nagyon. A StoryOnline-nak elmondta, hogy a Hal a tortán felvételei közül sajnálatosan egyedül a saját vacsoráján lakott jól.


"Nem értem, hogy miért vállalják el a főzős műsorban való szereplést azok, akik egyáltalán nem tudnak főzni" - adott hangot véleményének Laci, utalva itt például Lakatos Márk Wellington bélszínjére, amit kétszer is visszaküldött, olyan véres volt. Azt is nehezményezi, hogy ennek ellenére a fiatal stylist nyerte meg a hetet.

Az erősember azt is elmondta, hogy nála bizony az is levon a vacsora értékéből, ha valaki nem a saját lakásában látja vendégül a többieket.


"Aki ismert, tudja, hogy nem vagyok kiállhatatlan" - szögezte le Laci, aki azért azt sem titkolta, hogy csak hosszas unszolásra vett részt a műsorban. "De azt, ami nem ízlik, azt nem tudom megenni, és nem tudom dicsérni sem - folytatta. - Már háromszor voltam a Hal a tortánban, és többet biztosan nem megyek. Elég volt" - méltatlankodott a sportoló, aki úgy érzi, vacsoratársai nem figyeltek oda igazán az igényeire, és többször olyan ételt tettek elé, amiről tudhatták, hogy nem eszi meg.

Forrás: storyonline.hu

Seja o primeiro a comentar

Megjegyzés küldése

Hal a tortán - Sztárok a szakácsok ©Template Blogger Green by Dicas Blogger.

TOPO