2009. január 5., hétfő

Kató néni kakast kerget

Az új év első Hal a tortán adásában Ihos József, pontosabban mindenki Kató nénije készül ízletes menüvel. A humorista kakast kerget, bogácsi népviseletbe öltözik. Tökös-mákos rétes és kakas here kerül az asztalra.

Ihos József saját bevallása szerint annyira tehetségtelen a konyhaművészetben, hogy még egy jó teát sem tud megfőzni, az ízesítéssel akadnak gondjai. "Nem vicc, de én tényleg csak konzervet tudok melegíteni, úgyhogy nagyon megijedtem a feladattól. Ráadásul rögtön egy kakassal találtam magam szemben, amit jól megkergettem, majd fel kellett bontanom. Igaz, hogy mindent elmondtak, de mikor kettesben maradtam az állattal, kétségbe estem." - vallotta be Ihos József, alias Kató néni. Valamennyi tehetsége mégis lehet a humoristának a főzéshez, hiszen ételei sikert aratnak, leszámítva a kakas here pörköltet, amit Ásós Attila nem volt hajlandó megkóstolni és Erik is csak Lia hosszas unszolása után teszteli az elsőre riasztónak tűnő ételt. "Csak Marikát ismertem korábban a társaságból, így az első este az ismerkedéssel, tapogatózással is telt. Bevallom, Lia volt a legszimpatikusabb, talán nem véletlen." - mondta Ihos József. A modell azonban inkább Ásós Attila közeledését fogadta szívesen. Az első este féktelen táncolásba torkollik, Bangó Marika még cipőjétől is megszabadul.

Forrás: holgyforum.hu

Seja o primeiro a comentar

Megjegyzés küldése

Hal a tortán - Sztárok a szakácsok ©Template Blogger Green by Dicas Blogger.

TOPO