2009. március 31., kedd

A Hal a tortánban Pártos Csilla a Chicago című film hangulatára építi az estét


Kedd este Pártos Csilla látta vendégül a csapatot a Ha a tortán c. műsorban. A főzésben rutinos anyuka az asztalra kerülő fogások mellé igazi revü hangulatot teremtett. Pártos Csilla segítségére volt Csisztu Zsuzsa is, akivel közösen adtak elő egy kis táncos produkciót a Chicago című filmből.


Pártos Csilla biotermék-megszállottként csupa egészséges alapanyagot vásárolt. Az egykori revü táncos rutinos szakácsként készítette el menüjét.
- Rendszeresen főzök, ha időm engedi, minden nap. Igaz, hogy a férjem és a fiam sem nagy ínyenc, de én azért olykor igyekszem különlegességeket is az asztalra tenni - vallotta be Pártos Csilla.
- Egyedül a muffin nem lett tökéletes. Ízre stimmelt, csak épp nem lett olyan szép magas, amilyen szokott, de ilyen az élet - tette hozzá az egykori táncosnő.

Csilla nem véletlenül választotta a több Oscar díjas filmet az este hangulatának meghatározásakor.
- Szinte egyértelmű volt, hogy revü hangulatot teremtsek a múltam miatt. A Chicago című filmet imádom, fantasztikus a története és nagyon passzol rám - mesélte Pártos Csilla.
- A csillogás, a mosoly mögött ott lehet a fájdalom, a keserűség is. Mindenkinek vannak pozitív és negatív periódusai. Ezt a film hűen visszaadja és ezt akartam én is megjeleníteni. Persze mindezt humorral, játékossággal, hiszen ez nagyon fontos dolog - tette hozzá az egykori táncosnő, aki közel másfél évvel ezelőtt súlyos immunrendszeri betegségben szenvedett, amiből mostanra sikerült talán teljesen kigyógyulnia.

Forrás: sztarbutik.hu

2009. március 30., hétfő

Janicsák István lakodalmas bulival kezdi a hetet a Hal a tortán-ban


Janicsák István lakodalma Csisztu Zsuzsával

A Hal a tortán filmes hete egy igazi Kusturicza féle lakodalommal kezdődött. Janicsák István ugyanis nagy fába vágta a fejszéjét. Veresegyházán násznépet toborzott, hogy megmutassa vendégeinek milyen is egy igazi lakodalom. Hetven liter tyúkhúsleves főtt és a legendás asszonykórus is előkerült a hétfő esti vacsorán.

Janicsák István nem tétovázott, hatalmas bulival indította el a Hal a tortán filmes hetét.

- Mondhatni belecsaptunk a lecsóba. Meg szerettem volna mutatni, milyen is egy igazi vidéki lakodalom. Hetven liter tyúkhúsleves készült az összetoborzott násznépnek és a vendégeknek. Ezt az ízt nem lehet visszaadni, ha valaki csak öt főre főz. - magyarázta a ZiZi Labor egykori énekese. - Én nagyon ritkán főzöm, nem vagyok egy szakács típus, de ha úgy hozza az élet, akkor nem ijedek meg a feladattól. - tette hozzá Janicsák István.

Csisztu Zsuzsa, Pártos Csilla, Kentaur és Kaszás Géza kis vonattal érkezett a vendégségbe egy lakodalmas zenekar kíséretében.

- A hangulat az első perctől fantasztikus volt. Az volt a célom, hogy egy igazán jó bulival indítsam el a hetet, szerintem ez sikerült. Mindenki nyitott volt, beöltözött, segített abban, hogy amit elterveztem, az sikerüljön és jót mulassunk már első este. - emlékezett vissza a házigazda, aki Pártos Csillának külön ételekkel készült.



Forrás: bulvaros.hu

2009. március 28., szombat

A jövő heti Hal a tortánban: Vámpírok, füllukasztás, hastánc és asszonykórus


Ismét tematikus héttel jelentkezik a Hal a tortán. Janicsák István, Pártos Csilla, Kentaur, Kaszás Géza és Csisztu Zsuzsa egy-egy film hangulatát varázsolja oda a vacsoraasztalhoz. Éppen ezért az ételek mellett fontos szerepet kapnak a jelmezek és a sminkek. Az igazi lagzi hangulat mellett, vámpírok, musical szereplők és a hamisítatlan rock and roll is képernyőre kerül.

Hétfő este a ZZ Labor egykori frontembere, Janicsák István a Kusturicza filmek hangulatát vegyítette egy igazi magyar lagzival. Természetesen a Veresegyházi asszonykórus sem maradhatott ki a buliból. Tyúkhúsleves, kakaspörkölt, hurka, kolbász és rétes is került az asztalra. A vendégeket 60 fős lakodalmi sereg fogadja, melyet kedden a Chicago című filmből ismert revühangulat követ. Pártos Csilla bio-megszállottként csak egészséges ételeket rak vendégei elé.



A szerdai napon a vámpírok uralják a terepet. Kentaur semmit sem bíz a véletlenre, speciális menükártyát készít és Kaszás Gézából és Janicsák Istvánból is vérbeli vámpír lesz. Csütörtökön a rock and roll váltja a véres hangulatot, Kaszás Géza a Made in Hungária hangulatát hozza el egy hajóra. A csapat igazi házibuliba csöppen, ahol a házigazda fülét is kilyukasztják. Csisztu Zsuzsa pénteken a keleti ízekre és így az Ezeregyéjszaka meséire hangolja a társaságot. Az egykori műsorvezetőt indonéz szakács segíti, előkerülnek a mécsesek és a keleti sálak. Hastánc is színesíti a programot, de ez már tényleg csak Hal a tortán!



Forrás: hirextra.hu

2009. március 27., péntek

Nádas Györgynek még a keze is remegett!


Pénteken Nádas György látta vendégül a csapatot. Ráadásul a humorista nem is egy egyszerű vacsorát készített Tornóczky Anitának, Kállai Ildikónak, Beleznay Endrének és Pintér Tibornak.

Nádas György egy kis időutazásra hívta a társaságot és ételei mellé a 60-as évek hangulatát teremtette meg. Tojásleves, pörkölt és lekváros piskóta került az asztalra, a színpadon pedig táncdalfesztiválos paródiák csendültek fel.


Nádas György már Karda Bea segédjeként feltűnt a Hal a tortánban, most azonban egyedül ugrott neki a három fogásos menünek.
- Nem az ételek vagy a társaság jelentett kihívást nekem, hanem az, hogy kamerák előtt kellett főznöm. Nekem ugyanis ez egy intim dolog, ráadásul az apróbb hibák, amiket elkövet az ember, nem maradnak titokban - vélekedett a humorista.
- Idegen volt a helyszín, így olykor bénáztam rendesen - tette hozzá Nádas György, aki tojáslevest, pörköltet és lekváros piskótát készített vendégeinek.

A humorista a hét záró estéjén a hatvanas évek hangulatát hozta el vendégeinek.
- Én vagyok a legidősebb a csapatban és én még egy kicsit belekóstoltam a hatvanas évekbe. Gondoltam, hogy vicces lenne felidézni ezt - mondta Nádas György.
- Igazi, kelet európai este volt. Kávéscsészébe raktam ki az erős paprikát - emlékezett vissza nevetve a humorista.
-Nagyon izgultam, remegett a kezem, ami a többieknek is feltűnt. Nem tudom, hogy mi történt. Színpadon soha nem voltam ennyire izgatott, mint most - tette hozzá Nádas György, akinek estéjén Bach Szilvia és Ajala szórakoztatta a társaságot a táncdalfesztiválok paródiájával.


Forrás: sztarbutik.hu

2009. március 26., csütörtök

Kállai Ildikó kibújt a bőréből


Kállai Ildikónál készül a sokácbab
Fotó: redlemon


Csütörtök este Kállai Ildikó látta vendégül az előző este lovas színházban edzett csapatot. A fitnesz világbajnok sokácbabbal, párolt zöldségekkel, sajttal, mágneses vízzel és túrógombóccal várta Tornóczky Anitát, Beleznay Endrét, Nádas Györgyöt és Pintér Tibort. Forralt bor, néptánc, zene és egy alkalmi hegedűművész jellemezte a Hal a tortán mai estéjét.

Kállai Ildikó bio boltban körültekintően vásárol. A világbajnok még külön borszaküzletbe is megy, hogy a társaság az italokból is a legjobbat kapja. Az este különlegességét a főétel adja. "Én nagyon szeretek enni, nem vagyok kényes, válogatós. A kedvenceim a rizses ételek" - mesélte Kállai Ildikó.

"Egy vendégségben láttam először, hogy hogyan készítik a sokácbabot. A szabadon égő tűz, az agyagedény különlegessége olyan, amilyen ideálisnak tűnt erre az alkalomra, ezért készítettem ezt." - tette hozzá a fitnesz világbajnok.

Az esti program forralt borral és egy kis néptánccal kezdődik. Természetesen Kállai Ildikó az egészséges életmódról sem feledkezett meg. "Mágneses vízzel is készültem, ami sikert aratott" - emlékezett vissza a fitnesz világbajnok. - "Mindenképpen nyertes vagyok a héten, hiszen az én életritmuson teljesen más. Este 9 körül szoktam lefeküdni, egyáltalán nem szoktam inni. Most azért leterheltem a szervezetemet a kevés alvással. Endre és Gyuri is nagy kihívás volt, mert nem vagyok edzett a poénokra ilyen nagy mennyiségben" - tette hozzá Ildikó.



Forrás: stop.hu

2009. március 25., szerda

Pintér Tibor lóháton ment vásárolni a Hal a tortán vacsorájához


Pintér Tibor nem mindennapi helyszínt talált ki vendégeinek. A színész a Komáromi Lovas Színházba invitálta a sztárszakácsokat.


Pintér Tibor már az alapanyagokat is lóháton hozza el a helyi étteremből, hogy aztán nekilásson a gulyás levesnek és a nyársaknak.


„A műsor hűen tükrözi mindazt, amit én a konyhaművészetről tudok. A gulyáslevesen és a roston sült húsokon kívül nem nagyon tudok mást elkészíteni – vallotta be a színész, aki egyik barátjával közösen főzött. – „Nem vagyok egy ínyenc valaki, nekem az evés nem egy központi dolog, így a főzésre sem szentelek sok időt. – tette hozzá Pintér Tibor.”


A vacsoravendégek egy látványos lovas produkció után ízlelhették meg a színész gulyáslevesét, de nem kellett sokat várni a lovaglásra sem. Beleznay Endre nem tud felülni a lóra, Nádas György pedig rögtön egy szamarat kap.


Forrás: tv24.hu

2009. március 24., kedd

Tornóczky Anita estjén a pálinka is nagy szerephez jutott


Kedd este Tornóczky Anita látta vendégül a Hal a tortán e heti sztárszakácsait.

Az egykori műsorvezető gyakorlott szakács, mégis úgy gondolta, hogy a nagy feladatot inkább barátjával, Hajdú Péterrel közösen oldaná meg. Gyorsan kiderült, hogy a televíziós inkább csak hátráltatta Anitát. Az este pálinka kóstolással zárult, amelyben Kállai Ildikó bizonyult a legeredményesebbnek.

Tornóczky Anita gyakorlott szakács, rendszeresen főz. Ezúttal mégis úgy döntött az alapanyagok beszerzésében egy kis segítséget kér. „Nem volt időm friss fűszereket venni, így megkértem Hajdú Petit, hogy hozzon nekem. Igaz, hogy nem ismert fel mindent és többet is hozott, mint kellett volna.” – emlékezett vissza Anita. – „Úgy gondoltam, hogy ha már ott van, befogom egy kis hagymapucolásba, de végül inkább hátráltatott, mint segített volna.” – tette hozzá a házigazda, aki végül elkészült a menüsorral.

Az este alatt nagy szerephez jutott a pálinka is. „Imádom a pálinkát, a párom családjában pedig van pálinka készítő, így szinte egyértelmű volt, hogy megkóstoltatom őket a többiekkel.” – mondta Tornóczky Anita. – „A legeredményesebbnek Kállai Ildikó bizonyult, pedig ő nem is nagyon ivott, csak szagolgatta a pálinkákat.” – tette hozzá a műsorvezető.



Forrás: pophalo.hu

2009. március 23., hétfő

Beleznay Endre táncba vitte vendégeit


A Hal a tortán heti első vendéglátója Beleznay Endre volt. A humorista sajtos-tejfölös csirkével, tortával és hallal készült Tornóczky Anitának, Kállai Ildikónak, Nádas Györgynek és Pintér Tibornak. A sztárszakács lánya és húga segítségével birkózott meg a menüvel. A vacsora után electric boogie leckéket vesz a társaság a vendéglátó barátjától, Kollár Stevetől.

Beleznay Endre lányával, Bodzával indult vásárolni, aki a főzésnél is segített apukájának.

"Régen tudtam főzni, de mikor megszületett a lányom, a feleségem mindent megcsinált, így elfelejtettem mindent." - viccelődött Beleznay Endre.

"Először arra gondoltam, hogy magam csinálok mindent, de aztán megkegyelmeztem a vendégeknek. Nem akartam, hogy teljesen ehetetlen legyen a vacsora, így a húgomat hívtam segítségül, hogy koordinálja az eseményeket." - tette hozzá a humorista, aki halat is vásárolt az estére, amelyen egy giliszta mászott. Szerencsére a nem kívánt állatkát sikerült eltávolítani a főzés előtt.

A vendégek pálinkával kezdték a Hal a tortán hetét. Az ismerkedős első este közös táncolásba torkollott.

"Egyik barátomnál, Kollár Steve-nél láttam vendégül a csapatot. Ő többszörös electric boogie világbajnok, így gondoltam, jó ötlet, hogy a többiekkel közösen megtanulunk egy-két trükköt." - emlékezett vissza a humorista, aki iskolás korában break tánc bajnokságot is nyert. - "Szerintem mindenkinek tetszett a közös tánc, bár a lányok inkább hastáncoltak. Pintér Tibi majdnem egy teljes mozdulatsort megtanult." - tette hozzá Beleznay Endre.



Forrás: holgyforum.hu

Beleznay barátjához vitte táncolni vacsoravendégeit


BUDAPEST – Mindent megtett azért Beleznay Endre (38), hogy elbűvölje a vacsoravendégeit a Hal a tortán forgatásán. A vendéglátónak sikerült fergeteges hangulatot varázsolnia: a vacsora után táncba vitte a társaságot.



– Egyik barátomnál, Kollár Steve-nél láttam vendégül a csapatot. Ő többszörös electric boogie-világbajnok, így gondoltam, jó ötlet, hogy a többiekkel közösen megtanulunk egy-két trükköt – árulta el a Blikknek Beleznay, akitől nem áll távol a tánc, korábban ugyanis breaktánc-világbajnokságot nyert.

– Jó ötlet volt, hogy egy élő zenekar várt minket, rövid időn belül sikerült mindenkinek feloldódnia. Bár Endrének van még mit tanulnia a vendéglátás terén, nem lehet okunk a panaszra, hiszen fergeteges hangulatot varázsolt a közös tánccal. Kállai Ildikóval sikerült pár mozdulatot elsajátítanunk, legjobban a hullámzás tetszett, amely amennyire kényelmetlen, legalább annyira vicces is – nevetett Tornóczky Anita (29).



Forrás: blikk.hu

2009. március 21., szombat

Bepálinkáztak a sztárok! - a jövőheti előzetes szerint


Hogy jön a pálinka a sajtos tejfölös csirkéhez? A Hal a tortán sztárjai jövő héten megmutatják. Beleznay, Nádas és persze Tornóczky Anita – íme a főzőműsor jövő heti menüje!


A Hal a tortán következő hetén a humor, a zene, pár ló és a pálinka is jelentős szerephez jut. Kállai Ildikó, Tornóczky Anita, Beleznay Endre, Nádas György és Pintér Tibor kerül szakács szerepbe. Sajtos tejfölös csirke, zöldséges rakott padlizsán, gulyásleves, bio étel és pörkölt is kerül az asztalra. Feltűnik Hajdú Péter és Bach Szilvia is, de a csapat nyeregbe is száll kisebb-nagyobb sikerrel.

Megszokhattuk már, hogy a Hal a tortán műsoraiba legalább annyi agymenés kerül, mint tiszta gasztronómiai élmény.

A hetet Beleznay Endre kezdi, aki lányával indul bevásárolni és a főzéshez is segítséget kér Bodzától. A konyhában kissé gyakorlatlan humorista csoki tortát süt és meggyűlik a baja egy konzervnyitóval, de végül a sajtos tejfölös csirke is elkészül. Az este táncos mulatsággal kezdődik és pálinkával.

Ráfér a csapatra az erősítés, mert a keddi napon Tornóczky Anita pálinka kóstoló versennyel szórakoztatja a csapatot. Persze csak azután, hogy menüsorát barátja, Hajdú Péter segítségével készíti el. Az egykori műsorvezető még főzés közben sem feledkezik meg kutyájáról, akit lelkesen etet.

Pintér Tibor az este folyamán egy dallal kedveskedik a házigazdának, míg szerdán egy egész lovas színházat vonultat fel a csapatnak. Pintér Tibor lóháton dalolva szórakoztatja vendégeit, gulyáslevest készít és nyeregbe is ülteti Kállai Ildikót, Tornóczky Anitát, Beleznay Endrét és Nádas Györgyöt.

Csütörtökön a magyaros ízek után Kállai Ildikó bio ételei kerülnek asztalra, az este pedig egy néptáncos produkcióval kezdődik.

A hetet Nádas György zárja, aki a hatvanas éveket idéző estét szervez. A nosztalgikus hangulat elvarázsolja a csapatot, ahogy a humorista tojáslevese is. Bach Szilvia és Ajala a kor táncdalfesztiválos résztvevőit parodizálják.

De ez már tényleg csak Hal a tortán!


Forrás: hirextra.hu

2009. március 20., péntek

Koncz Gábor medencés bulit varázsolt a vacsorából


A Hal a tortán aktuális hetének záró napján Koncz Gábor látta vendégül a csapatot. A színész, ahogy azt korábban ígérte vendégeinek, vadhúst készített. Természetesen Kőbán Rita sem maradt éhen, neki külön menüvel kedveskedett a figyelmes házigazda, akinek sikerül medencés bulit varázsolni a vacsorából.


Koncz Gábor semmit nem bízott a véletlenre. Vendégeinek a maga által lőtt vadakat készítette el. A színész két lányát hívta segítségül, hogy mindennel elkészüljön.
- A társaság számított arra, hogy vadhús lesz. Sokkal tovább tart ezeket az ételeket elkészíteni, de a gyakorlat sokat segített - mesélte Koncz Gábor.
- Annak, aki rendszeresen készít vad ételeket, annak ez ugyanolyan rutinosan megy, mint másnak egy csirke elkészítése - tette hozzá a színész, akinek két lánya segített a konyhában.

Az este pálinkával indul, majd az étlap után Koncz Gábor egy verssel köszönti a társaságot.
- Egyedül Inti volt számomra ismeretlen a hét elején, de szép lassan ő is felszabadult és tökéletesen beleillett a társaságba - emlékezett vissza a színész.
- Elég fárasztó hét volt, leginkább a péntek terhelt meg. Kálmánnál elég sokáig ott maradtunk, így mindössze két órát aludtam mielőtt főzni kezdtem - tette hozzá Koncz Gábor, akinél még a medencében is megmártózott a társaság.


Forrás: sztarbutik.hu

2009. március 19., csütörtök

Mészöly Kálmán világhírű harmonikást hívott vendégei tiszteletére


A hangulatot fokozta a részeges csirke!
Hal a tortán: Mészöly Kálmán világhírű harmonikást hívott!

Mészöly Kálmán a piacon kezdte csütörtöki napját, ahol barátjával vásárolt be az esti menühöz. Az orja levest, a részeges csirkét és a gyümölcsrizst az egykori szövetségi kapitány egy kis családi útmutatással készíti el.

A vacsora mellé pedig világhírű barátját, Tabány Mihály harmonika művészt hívta meg, ami csak fokozta az egyébként sem lapos hangulatot.

Mészöly Kálmán piaci alkudozás során szerezte be vacsorájának alapanyagait. A menüsort egy kis segítséggel, de gond nélkül készítette el vendégeinek.

- "Már gyerekkoromban is érdekelt a főzés. Mindig segítettem anyukámnak és ez nem sokat változott. Ha összejön a család, 20-24 főnek kell ételt készíteni, így mindig besegítek a feleségemnek, aki nagyon jól főz." - mesélte Mészöly Kálmán.

- "Nem vagyok díjnyertes szakács, de azért nem érzem elveszettnek magam a konyhában. Persze azért kellett a segítség egy kicsit." - tette hozzá a legendás focista.

A menüsor előtt ezúttal is pálinkázott a társaság. A hangulatról pedig egy világhírű zenész gondoskodott.

- "Egy nagyon jó barátomat hívtam el, Tabányi Mihály harmonika művészt, aki mostanában már nem nagyon mozdul ki otthonról. Szerencsére az én meghívásomnak örült és elkápráztatta a vendégeket." - mondta a csütörtöki házigazda.

- "Nagyon jó társaság jött össze, nagyon jókat mulattunk, olykor kissé pityókás hangulatban. Nagyon fárasztó volt a saját napom, de ennek ellenére ezt is nagyon élveztem." - vallotta be Mészöly Kálmán.




Forrrás: bulvar.ma.hu

2009. március 18., szerda

Kőbán Ritánál lóra pattantak a vendégek


Az olimpikon kajakozó még lóhátra is pattant!
Hal a tortán: Kőbán Rita húsmentes menüvel készült!

A Hal a tortán aktuális hetének harmadik estéjén Kőbán Rita látta vendégül a csapatot. Az olimpikon kajakozó vegetáriánusként húsmentes vacsorával készült.

Az egészséges fogások mindenkit lenyűgöztek, sőt még lóhátra is pattant a társaság, ami Intinek igen nagy kihívás volt. Kőbán Rita nem bajlódik bevásárlással, tanyájára nővére hozza a bio alapanyagokat.

- "Tizenkilenc éve lettem vegetáriánus különböző egészségügyi problémák miatt. Nekem nagyon bevált, egyáltalán nem hiányzik a hús." - mesélte a sportoló.

- "Rendszeresen főzök, de nem nagyon bonyolódom bele. Fél óránál több időt nem szoktam a szakácskodásnak szentelni." - tette hozzá Kőbán Rita, aki szerda este többek között gombás lasagne-val, répalevessel és gombapörkölttel készült.

A vendégeket Rita egy kis pónival együtt fogadja, aki hátán hozza a welcome drinket. Az este rögtön lovaglással kezdődik.

- "Gábor legendásan jó lovas, így ő most csak a földről irányította a többieket. Márti és Károly egész jól boldogult, Intinek volt igazán nagy kihívás ez, mert ő még sosem ült lóháton." - emlékezett vissza Kőbán Rita.

- "Inti nagyon félt, de végül sikerült elengednie magát. Szerintem nagyon jó társaság gyűlt össze, minden este fantasztikus hangulat volt." - tette hozzá a sportolónő.



Forrás: bulvar.ma.hu

2009. március 17., kedd

Brunner Márta borospincébe invitálta vendégeit


Természetesen előkerült jó pár üveg bor is!
Hal a tortán: Brunner Márta borospincébe hívta vendégeit!

Kedd este Brunner Márta ragadott fakanalat és főzött a sztárszakácsoknak. A színésznő igazán magyaros hangulatú estét teremtett Inti costa ricai vacsorájának másnapján.

Márta borospincébe hívta vendégeit, ahol hurka és kolbász került az asztalra. Természetesen előkerült jó pár üveg bor és pálinka is. Brunner Márta nem bízta a véletlenre estéjét.

A disznótorost édesapjával készítette, helyszínnek pedig egy etyeki borospincét választott.

- "Olyan helyszínt szerettem volna, ami illik hozzám és a társaságnak is tetszik. Így jutott eszembe a borospince. A magyaros menüt is inkább Koncz Gábor és Mészöly Kálmán miatt készítettem." - vallotta be Brunner Márta.

- "Ha van pár órám, akkor mindig főzök a férjem legnagyobb örömére. Igaz, hozzám inkább a zöldséges ételek állnak közel. Ritának az egyik kedvencemet, zöldséges fasírtot sütöttem." - tette hozzá a színésznő, aki édesapja segítségét kérte a disznótoros elkészítésében.

Borkóstolóval kezdődött az esti program, de később a pálinka is előkerült. Táncos lányok színesítették a programot. Koncz Gábor is kipróbálta, milyen lehet üveggel a fején ropni.

A színész azonban nem járt sikerrel, az üveget leejtve saját pulcsiján túl a falat is leöntötte, ám ez az apró incidens sem ölte meg a buli hangulatát.

- "Nagyon jó csapat jött össze. Az első nap puhatolózásai után nálam már igazán elengedte magát a társaság, nagyon jót buliztunk." - vallotta be Brunner Márta, aki azt is elárulta, hogy a csapat májusban visszatér az etyeki pincébe, hogy megismételjék a hangulatos estét.



Forrás: bulvar.ma.hu

2009. március 16., hétfő

Inti hawaii ingekkel fogadta a társaságot


A TNT egykori tagja az esélytelenek nyugalmával fogott neki három fogásos vacsorájának. Inti nem gyakorlott szakács, éppen ezért barátjával, Aczél Gergővel főzőcskézett kisebb-nagyobb sikerrel.

A nem épp tökéletes ételekről egy kis zene vonta el a társaság figyelmét, majd közösen táncolt Brunner Márta, Kőbán Rita, Mészöly Kálmán és Koncz Gábor. Inti már a piacra is erősítéssel érkezett.

A zenész barátját, az egykori megasztáros Aczél Gergőt hívta segítségül.

- "A legnehezebb a fekete bab krém elkészítése volt. Először főzni kellett, aztán pirítani, turmixolni és újra pirítani. Ha jól emlékszem, háromszor is oda égettem." - mondta Inti.

- "Nem nagyon tudok főzni, inkább enni szeretek. Én hús párti vagyok, igazi ragadozó." - tette hozzá a zenész.

Inti hawaii ingekkel fogadta a társaságot, hogy igazi tengerparti hangulatot varázsoljon a vacsoraasztalhoz costa ricát idézve.

- "Jól fogadta a társaság a dolgot. Mészöly Kálmánra kicsit kicsi lett az ing, így elég viccesen nézett ki." - mesélte Inti.

- "Csak pozitív emlékeim vannak az estéről és a társaságról is csak jókat tudok mondani. Az első estét a visszafogott duhajság jellemezte, de aztán bepótoltuk. A hét végén telefonszámot is cseréltünk, nagyon jól mulattunk és biztosan lesz még folytatás." - áradozott a zenész, aki zenekarával latinos hangulatot teremtett.



Forrás: bulvar.ma.hu


Brunner Mártát orron harapta Inti kutyája


BUDAPEST – Egy pillanatra megfagyott a levegő, amikor egy hirtelen mozdulat miatt Brunner Márta (37) orrába harapott az ölében fekvő kutya. A székesfehérvári színház művésznőjét a zenész Inti ebe kapta meg a Hal a tortán forgatásán.

Szamba. Brunner Márta, Koncz Gábor, Mészöly Kálmán, Kőbán Rita és Inti (balról jobbra) még táncra is perdült vacsora után



– Csak kis gondolkodás után vállaltam a felkérést a főzőműsorba – mondta a Blikknek Brunner Márta. – Nem a vacsora elkészítése miatt volt bennem félelem: nem tudtam, milyen társaságba csöppenek. De szerencsére fantasztikus embereket ismertem meg Kőbán Rita, Mészöly Kálmán, Koncz Gábor és Inti személyében.

Az incidens Inti vacsoráján történt, aki egyik ismerőse házában fogadott bennünket, Muki kutya is oda tartozott. Nagyon jó hangulat volt a vacsorán, táncoltunk, az ölemben volt az eb, aki a hangos zenétől kicsit megilletődött, aztán Koncz Gabi véletlenül a fejére csapott egy rumbatökkel, erre az orromba harapott. Hirtelen úgy éreztem, három orrom van, de Mukira nem haragudtam, még a végén én nyugtattam.


Forrás: blikk.hu

2009. március 13., péntek

Miló Viki kiteregette pengés múltját


A Hal a tortán aktuális hetét egy keleties hangulatú este zárta, melyről Miló Viki gondoskodott. A bokszolónő szerette volna, ha a társaság ízelítőt kap a múltjából, hiszen Viki nem csak az ökölvívásnak, hanem a keleti harcművészeteknek is nagy tudója. Volt rizspálinka, tai chi ízelítő, pálcikával evés, szamuráj kard bemutató és természetesen boksz.

Miló Viki már gyerekkorában közel került a keleti életfilozófiához, harcművészethez és a jellegzetes keleti ízekhez is.

- Édesapám keleti harcművész, imádja ezt a kultúrát, így én már kisgyerekként ismertem a keleti ételeket. Szinte egyértelmű volt, hogy ez visszaköszön majd a menüben. - mesélte Viki, aki egyik barátjával közösen főzött.

- Mindig azt mondogattam, hogy akkor főzök, ha lesz kinek. Igaz, nincs párom, de az volt az újévi fogadalmam, hogy egyre több ételt megtanulok. Éppen ezért hétvégenként szoktam főzni a barátaimnak vagy a családnak. - tette hozzá a sportolónő.



Viki estéjén az ételek mellett a fő hangsúly a harcművészeteken volt.

- Úgy terveztem meg az estét, hogy amíg én a konyhába rohangálok és ételt melegítek, addig a többiek ne unatkozzanak. Így volt tai chi, szamuráj kard bemutató. - mondta Miló Viki.

- Természetese a társaság maga is ki akarta próbálni, hogy milyen a boksz. Nem kellett őket győzködni, az volt az első, hogy felhúzták a bokszkesztyűt. - mesélte a házigazda, aki azt is bevallotta, annyira koncentrált az este sikeressége miatt, hogy kicsit kívülállónak érezte magát, nem tudta elengedni magát.


Forrás: bulvaros.hu

2009. március 12., csütörtök

Takáts Tamás elnöki desszerttel készült


A Hal a tortán ezen estéjén a Karthago frontembere, Takáts Tamás látta vendégül a társaságot. Az énekes a főzéshez felesége segítségét kérte, de a desszertet maga tökéletesítette, amelyet az amerikai elnökről nevezett el. Az estét őszinte beszélgetések és természetesen egy-két legendás dal tette felejthetetlenné.

Takáts Tamás már a vásárlást sem bízta a véletlenre, feleségével együtt indult el a környező kis boltokba beszerezni az alapanyagokat.
"Kellett a segítség, mert én nem nagyon szoktam főzni, leszámítva egy-két dolgot. Például a spagetti felelős én vagyok a családban." - mondta Takáts Tamás. - "A feleségem igazi vidéki lány, aki nagyon jól főz, így egyértelmű volt, hogy együtt készítjük el a vacsorát.

A desszert saját fejlesztés, egy darált kekszes, kakaós, mogyoróvajas finomság, ami az Obama nevet kapta." - árulta el az énekes.

Természetesen az este nem múlhatott el dalok nélkül. Takáts Tamás már főzés közben is harmonikázott a munka helyett, de igazán akkor tombolta ki magát, amikor a vendégek megérkeztek.
"A Karthagóból ismert Szigethy Feri és a blues bandes Gál Gabi jött el és így együtt énekeltünk, amire korábban nem volt példa, így én is nagyon élveztem." - vallotta be Takáts Tamás. - "Nagyon jó kis társaság jött össze a héten, csak pozitív emlékeim vannak. A vacsora készítésekor nagyon izgultam, de az este végére felszabadultam. Ráadásul nagyon meghatott, hogy a többiek kérték, hogy ezúttal együtt adjunk hálát, pedig én sosem erőltettem senkire a hitemet." - tette hozzá az énekes, aki a Karthagoval épp új lemezén dolgozik.


Forrás: holgyforum.hu

2009. március 11., szerda

Kiki jégre viszi a társaságot


Szerda este az Első Emelet egykori frontembere látta vendégül Miló Vikit, Tatár Csillát, Paudits Bélát és Takács Tamást a Hal a tortánban.

Kiki egyáltalán nem szokott főzni, így kissé nehezen állt össze a menü. Az énekes a vacsora előtt jégre vitte a társaságot, hogy egy rövidke jégkorong meccsel hangolódjon a csapat a finomságokra.

Kiki lányával, Csengével indul vásárolni. Az énekes azonban nem csak az alapanyagok beszerzésében szorul segítségre. „Utálok vásárolni és főzni sem tudok.” – vallotta be Kiki. – „Éppen ezért a lányom segített nekem mindenben. Máshogy nem boldogultam volna a vacsorával. A legkomolyabb feladat, amit magamra mertem vállalni, az a krumpli pucolás volt és a tartár mártás bekeverése.” – tette hozzá az énekes.

Kiki a csapatot már a vacsora előtt meglepte. „Egy korcsolya pályára hívtam a társaságot. Én 18-20 éve megszállottan jégkorongozom, így gondoltam, őket is megtanítom picit.” – mesélte Kiki. – „Mindenki meglepődött, de végül tetszett nekik a dolog.” – mondta a vendéglátó, akinek otthonában több kis kedvenc is helyet kapott. „A kutyák és a Szilárd nevű hörcsögünk annyira nem érdekes, mint az őzikénk. Három naposan találtuk és mostanra nagyon a szívünkhöz nőtt. Olyan, mint egy kutya, üdvözöl, ha hazaérek és oda jön, ha hívom. Ha nagyobb lesz, valószínűleg elkerül egy vadasparkba.” – mesélte az Első Emelet egykori frontembere.

Forrás: pophalo.hu

Tatár Csilla vendégeit egy igazi tűzoltó zenekar szórakoztatta


A sztár egy tűzoltó zenekart hívott!
Hal a tortán: Tatár Csilla Kárász Robival keverte-kavarta!

A Hal a tortán keddi napján a TV2 riportere, Tatár Csilla látta vendégül a csapatot. A fiatal televíziós édesanyja segítségével készítette el vacsoráját, amely osztatlan sikert aratott.

A hangulatról egy igazi tűzoltó zenekar gondoskodott, hiszen mint kiderült, Csilla tűzoltó családból származik. A hét második vendéglátója a TV2, Tatár Csilla volt.

A Mokka műsorvezetőjeként is bemutatkozó lány egy bevásárlóközpontban szerezte be a vacsora alapanyagait, pedig saját bevallása szerint mániákus vásároló, mindig vesz valami teljesen haszontalan dolgot. Ez most sem volt másként, de szerencsére nem maradt ki semmi, így a menü is elkészült.

- "Édesanyám és Kárász Robi is segített a főzésben, nekem nincs nagy gyakorlatom, de nagyon lelkes vagyok. Este későn szoktunk hazaérni, így olyankor már nem állok neki főzni. A műsorban azonban akkora sikere volt a menünek, hogy azt azóta már kétszer is lefőztem." - mesélte Csilla, aki azt is bevallotta, nagyon szeret enni.

Miló Viki, Kiki, Paudits Béla és Takáts Tamás nem mindennapi meglepetésben részesült a finom ételek mellett.

- "Nem kellett sokat gondolkoznom, hogy mivel is készüljek a vacsora mellé. Igaz, hogy régen balettoztam, de ettől meg akartam kímélni a társaságot, így egy tűzoltó zenekart hívtam." - emlékezett vissza Tatár Csilla.

- "Édesapám tűzoltó altábornagy, így természetes volt, hogy a Tűzoltó Quintett zenéljen. Úgy vettem észre, a csapatnak is nagyon tetszett, Takáts Tamás még énekelni is beállt." - tette hozzá Csilla.

Az este tökéletességét csak Paudits Béla és Takáts Tamás szócsatája zavarta meg, de ez már tényleg csak Hal a tortán!



Forrás: bulvar.ma.hu

2009. március 9., hétfő

Paudits Béla dallal fogadja vendégeit


A Hal a tortán aktuális hete Paudits Béla vendéglátásával kezdődött. A színész kis vendéglátói múlttal kezdett neki a menünek, amelynek fő fogása egy különleges nyárs volt. Paudits Béla még főzés közben is folyamatosan színészkedett, énekelt, táncolt. A vendégsereg sem maradt le a produkcióról, tucatnyi történet és egy vers is színesíti a programot.

Paudits Béla piacra ment, hogy beszerezze a vacsora alapanyagait, melyeket hosszasan válogat.

- Van vendéglátó múltam, igaz nem nagy éttermekben dolgoztam. Régen sokszor főztem, de mostanában magamnak nem állok neki szakácskodni. Olykor összedobok egy-két egyszerűbb ételt, de az más, mint amikor vendégek érkeznek. - mesélte Paudits Béla.

- Egy különleges, akasztott nyárssal is készültem. Mindig ösztönösen főzök, nem méricskélem a fűszereket és az arányokat. - tette hozzá a színész.



Paudits Béla dallal fogadta Miló Vikit, Tatár Csillát, Kikit és Takáts Tamást. A színész később még szavalt is a bokszolónőnek.

- Nagyon jó volt a társaság, mondhatnám, hogy baráti hangulatban telt az este. Persze eleinte voltak csipkelődős megjegyzések, de én jól éreztem magam és az ételek háttérbe szorultak. - vallotta be Paudits Béla.

- Mindenki nagyon aranyos volt. Én nem nagyon szoktam otthonról kimozdulni, úgyhogy nekem ez a főzés és a többi este is, nagyon jó kaland volt, amire szívesen emlékszem vissza. - mondta a színész.


Forrás: bulvaros.hu

10. hét - Ki a kedvenced?


A Hal a tortán műsorában a héten Miló Viki, Tatár Csilla, Kiki, Paudits Béla és Takáts Tamás ragadnak fakanalat, hogy lefőzzék társaikat, vajon kinek sikerül a legjobban?
Ki a kedvenced? Szavazz!




2009. március 6., péntek

Laci betyárnál mulatós hangulat


Laci betyár disznót vágott

Péntek este Laci betyár látta vendégül a Hal a tortán e heti sztárszakácsait. A mulatás nagymestere úgy gondolta, igazi, hamisítatlan magyar vacsorát varázsol az asztalra. Laci betyár disznót vágott, de gondolt Joshi Bharat-ra is, így a vegetáriánus műsorvezető sem maradt éhen.

Laci betyár megdolgozott a vacsoráért: disznót vágott, perzselt, bontott, kolbászt töltött. „A mulatság, a pálinka, a bor, a magyaros ízek mindig is közel álltak hozzám. Éppen ezért gondoltam, hogy egy jó kis disznótoros biztosan tetszeni fog a társaságnak.” – mondta Laci betyár. – „Mivel hétfőn Joshi is gondolt ránk és készített húst, én is megleptem őt. Rántott gomba készült, de evett a párolt káposztából is. Majdnem a hájas tésztából készült süteményt is megkóstolta, de rászóltam, hogy ne egye meg, hiszen abban sertés háj is van.” – tette hozzá az énekes.

Rékát elrabolják a betyárok, Gábor lóháton indul a disznóvágás helyszínére, bőven van izgalom. „Szerintem mindenkinek tetszett ez a mulatós hangulat. Még Joshi is jól érezte magát és felvette a ritmust, pedig ő nem is iszik alkoholt.” – mesélte Laci betyár, aki Bunyós Pityut és Komáromi Pistit is elhívta énekelni, de ez már tényleg csak Hal a tortán!


Forrás: pophalo.hu

2009. március 5., csütörtök

Kis Hegedűs Réka időutazásra hívta vacsoravendégeit


Kis Hegedűs Réka nem megszokott környezetben fogadta vendégeit a Hal a tortánban. A modell úgy gondolta, a csapattal közösen visszautazik az időben és megidézi a '30-as évek világát. Az asztalra olasz ételek kerülnek, amelyben Rékát lakája segíti.

Kis Hegedűs Réka kezdésként nem a vacsora alapanyagaival foglalkozott, inkább a hangulat megteremtése volt az első. Egy fodrász és egy stylist segítette a modellt, hogy igazi, '30-as évekbeli hölgyként tündököljön vendégei előtt. Természetesen a főzés sem maradt el. "Semmi ötletem nem volt, hogy mit is készítsek a vendégeknek, így Giannitól kértem segítséget. Ő tanácsolta, hogy olasz paradicsomlevet, borjút és csokis süteményt készítsek." - mesélte Réka. - "Egy szakács mutatta meg, mit-hogyan kell elkészítenem, a konyhában pedig a lakájom segített." - tette hozzá a szépség. Az este különleges hangulatát a lakáj mellett a '30-as évek stílusa adja meg, mindenki elegáns. "Imádom ezt a korszakot. Kezdve a divattól egészen a zenéig. A Chicago éppen ezért az egyik nagy kedvencem, szívesen éltem volna akkor." - vallotta be Kis Hegedűs Réka.


Forrás: sztarbutik.hu

2009. március 4., szerda

Balogh Gágor estje izgalmasan kezdődik


A világbajnok az egészséges életmód híve!
Hal a tortán: Joshi Bharat fegyverrel lőtt, eltalálta a sportolót!

Szerda este kétszeres világbajnok és olimpiai ezüstérmes öttusázónk, Balogh Gábor állt a tűzhely mellé. A sportoló - bármennyire is meglepő - rutinosan mozog a konyhában és főzés közben is az egészséget tartja szem előtt.

Gábor még egy kis izgalmat is csempészett az estébe, hiszen a vacsora előtt lőni vitte a társaságot. Balogh Gábor öttusázó rutinos a konyhaművészetben. A sportoló egy nem épp kellemes eseménynek köszönheti főző-tudományát.

- "Akkor kezdtem el gyakran főzni, amikor 4-5 évvel ezelőtt szingli lettem. Unatkoztam egyedül és ezzel töltöttem az időmet. Persze anyukámtól is ellestem pár dolgot, így most már elég rutinos vagyok." - vallotta be Balogh Gábor.

- "Nagyon fontosak az alapanyagok, általában nem készítek olyan ételt, ami leterheli a gyomrot. Enni is csak maximum hetente egyszer szoktam igazán magyaros, nehéz ételeket." - tette hozzá a sportoló, aki Joshinak nem készült külön fogással.

Gábor csupán kiszedte a hús darabokat, amin a TV2 műsorvezetője felháborodott és egy falatot sem evett. Balogh Gábor mielőtt felszolgálta volna a vacsorát, lőni vitte a csapatot.

- "Egy kicsit tartottam tőle, de végül jól sült el a dolog. Nagyon tetszett mindenkinek a lövés." - mondta Gábor, aki egy kis sérülést is szerzett.

- "Joshi kétszer is a tábla mellé lőtt, ott pedig egy elég kemény a fal, amiről visszapattant a lövedék, ami engem talált el. Betartottunk minden szabályt, ilyen dolgok jöhetnek, de szerencsére egy kis fájdalommal megúsztam a dolgot." - emlékezett vissza a sportoló, aki szabadidejében DJ-skedik.



Forrás: bulvar.ma.hu

2009. március 3., kedd

Gaál Noéminél mindenki időjós lett


Kedd este a TV2 időjósa, Gaál Noémi látta vendégül az indiai hangulatban összerázódott csapatot a Hal a tortán c. műsorban.
A sztárszakács nem esett kétségbe a főzéstől, jól bevált receptjei közül válogatott, amikor a menüt összeállította. A négy fogás után még egy kis bolondozásra is maradt idő, mindenki kipróbálhatta magát időjósként.

Gaál Noémi boltról boltra járt, hogy minden alapanyagot és apró kelléket beszerezzen a vacsorához. Az időjós korábban már sikert aratott ételeit készítette el a vendégseregnek, de egy két újdonság is becsúszott a menübe. "A csoki krém újdonság volt, igaz egy héttel a vendéglátás előtt már volt egy tesztelés, hogy hogyan is kell elkészíteni. Illetve karalábé krémlevest sem csináltam még, de nem esek kétségbe a konyhában." - mondta Gaál Noémi. - "Hétvégenként mindig főzök, de van, hogy hét közben is jut rá idő. Sütni is szeretek, úgyhogy nem ijedtem meg a feladattól. Igaz, nagyon fárasztó volt." - tette hozzá az időjós.

Gaál Noémi izgatottan várta a vendégsereget, de végül elmúlt a kezdeti feszültség és még egy kis szerepjátékra is vevő volt a társaság. "Partnerek voltak a többiek, aminek nagyon örültem. Az volt a feladat, hogy mindegyiküknek egy fél perces kis rögtönzött időjárás-jelentést kellett mondani." - mesélte Noémi. - "Mindenki belevitte az egyéniségét, próbálták humorral megoldani a dolgot, de szembesül a társaság azzal, hogy nem is olyan könnyű ez a feladat. Rengeteget nevettem közben, szinte megfájdult a hasam." - vallotta be a TV2 időjósa, aki Rékától ajándékba egy békát kapott. Az állat nem kis fejtörést okozott, amikor megszökött, de ez már tényleg csak Hal a tortán!


Forrás: pophalo.hu


2009. március 2., hétfő

Joshi Bharat Indiából adott ízelítőt vendégeinek


A házigazda kitett magáért!
Hal a tortán: Joshi Bharat indiai menüt készített!

A Hal a tortán ezen a héten is egy jellegzetes, távoli nemzetet bemutató vacsorával indult. Joshi Bharat igazi indiai vacsorát készített vendégeinek. Ráadásul a házigazda egy henna festőt is hívott Gaál Noéminek, Kis Hegedűs Rékának, Balogh Gábornak és Laci betyárnak.

Hétfő este az emberi lelket jól ismerő Joshi Bharat látta vendégül a Hal a tortán csapatát. A TV2 műsorvezetője úgy gondolta, jellegzetes indiai ételeket készít.

- "A feleségem nem enged a konyhába. Igaz, én ezt nem nagyon bánom, éppen ezért nem vagyok egy gyakorlott szakács." - vallotta be Joshi.

- "Egy-két indiai ételt el tudok készíteni, az alapokkal tisztában vagyok, de egy szakácsot hívtam segítségül, hogy ízletes vacsora készüljön. Én nem eszek húst, de úgy éreztem, a vendégeimet meg kell tisztelnem azzal, hogy olyan ételt készítek, ami nekik is biztosan ízlik, így csirke és marha is került az asztalra." - tette hozzá a TV2 műsorvezetője.

Joshi Bharat fontosnak tartotta, hogy a vendégség alatt Indiából egy kis ízelítőt kapjanak a többiek.

- "Egy henna festőt hívtam vendégségbe. Ez az egyik legősibb díszítési mód Indiában, több ezer éves feljegyzésekben is szerepel már. Úgy vettem észre, hogy a többieknek tetszett ez a kis indiai hangulat, szerintem jó este volt." - mondta Joshi.



Forrás: bulvar.ma.hu

9. hét - Ki a kedvenced?


Újabb hét és újabb sztárok, a Hal a tortán műsor szakácsversenyén.
Ezen héten Balogh Gábor, Gaál Noémi, Joshi Bharat, Kis Hegedűs Réka, Laci Betyár méri össze szakács tudományát és mutatja meg, milyen vendéglátó.
Kinek drukkolsz? Van kedvenced? Szavazz rá!





Hal a tortán - Sztárok a szakácsok ©Template Blogger Green by Dicas Blogger.

TOPO