2009. március 5., csütörtök

Kis Hegedűs Réka időutazásra hívta vacsoravendégeit


Kis Hegedűs Réka nem megszokott környezetben fogadta vendégeit a Hal a tortánban. A modell úgy gondolta, a csapattal közösen visszautazik az időben és megidézi a '30-as évek világát. Az asztalra olasz ételek kerülnek, amelyben Rékát lakája segíti.

Kis Hegedűs Réka kezdésként nem a vacsora alapanyagaival foglalkozott, inkább a hangulat megteremtése volt az első. Egy fodrász és egy stylist segítette a modellt, hogy igazi, '30-as évekbeli hölgyként tündököljön vendégei előtt. Természetesen a főzés sem maradt el. "Semmi ötletem nem volt, hogy mit is készítsek a vendégeknek, így Giannitól kértem segítséget. Ő tanácsolta, hogy olasz paradicsomlevet, borjút és csokis süteményt készítsek." - mesélte Réka. - "Egy szakács mutatta meg, mit-hogyan kell elkészítenem, a konyhában pedig a lakájom segített." - tette hozzá a szépség. Az este különleges hangulatát a lakáj mellett a '30-as évek stílusa adja meg, mindenki elegáns. "Imádom ezt a korszakot. Kezdve a divattól egészen a zenéig. A Chicago éppen ezért az egyik nagy kedvencem, szívesen éltem volna akkor." - vallotta be Kis Hegedűs Réka.


Forrás: sztarbutik.hu

Seja o primeiro a comentar

Megjegyzés küldése

Hal a tortán - Sztárok a szakácsok ©Template Blogger Green by Dicas Blogger.

TOPO