2009. április 29., szerda

Megszűnik a Hal a tortán műsor?


Ennyi volt, vége. Megszűnik május 4.-től a TV2 egyik legsikeresebb műsora. Hogy miért is van erre szükség? Mindenki mást mond, de esélyes, hogy elfogyott a nézettsége.

Megszűnik a TV2 egyik műsora! Az ember ennek hallatán elkezd örömmel találgatni, hogy melyik szánalmas műsor fuccsolt be, és mond örökre búcsút a nézőknek. Bőven akadna olyan, amit le kéne végre venni a műsorból, és eltűntetni a süllyesztőben.

Most a Hal a tortán című, celeb főzőműsorra esett a választás – tényleg sokan örülhetnek. Már idejét sem lehet tudni, hogy mióta is zajlik ez a show. Eleinte konkurense is akadt, meglepő, de az RTL Klubbon, ahol a találó Vacsoracsata néven futott, a lényegében teljesen ugyanolyan kaliberű műsor.

Miért is jött el a vég?

Hónapok óta kínszenvedés ez a bohóckodás, csak míg erre a másik csatorna rájött, addig a TV2 nem, s addig húzta, amíg teljesen vége nem lett.

Az utóbbi hetekben mástól sem volt hangos a celeb sajtó, csak a műsorban elhangzó botrányoktól. Igen ám, de egy idő után ezt a néző is megunja, s nem biztos, hogy nagy érdeklődéssel fog fordulni ismételten Kelemen Annához.

Úgyhogy május 4.-től, végre megszűnik a Hal a tortán. A csatorna ki is adott egy közleményt, melyben úgy magyarázta, hogy azért van erre szükség, mert visszatér az Áll az alku, s emiatt már nem tudják tovább sugározni a főzőműsort.

Igen, csak közben Keleti Györgyi és Komár László azt állítják, hogy a múltheti botrányukért a csatorna háromszoros pénzt ígért. Ebből is látszik szerintük, hogy a TV2-nek mennyire szüksége volt a nézettségre, hiszen előre lezsírozott botrányt kínáltak a nézőknek.

Velük szemben a csatorna már úgy meséli a történet, hogy az énekes, és a modell az első szereplésükért C kategóriás gázsit kapott, így biztosan nekik volt szüksége a pénzre.

Vádaskodás ide vagy oda, az biztos, hogy végleg vége a Hal a tortánnak. Szerencsére.


Forrás: hirextra.hu

Seja o primeiro a comentar

Megjegyzés küldése

Hal a tortán - Sztárok a szakácsok ©Template Blogger Green by Dicas Blogger.

TOPO